2013. december 30., hétfő

Buddha edénye II/II

Hála az égnek ekkor jött be a terembe Vic. Sosem hittem, hogy valaha Victorra a megmentőmként fogok tekinteni. Ez a srác tiszta őrült. Mindent megköszön. Minek? Minket már kiskorunkban megtanítottak arra, hogy csak akkor köszönj meg dolgokat, ha az illető meg is érdemli azt.
- Gyerekek! Csodálatos hírem van! A többiek nem boldogultak a rájuk bízott feladattal, nem sok időnk van, ha nem sietünk Buddha meghal. Rátok vár, hogy megoldjátok a problémát! - rontott be Victor kipirosodva. - Tessék Brighton, most domboríthatsz. - vigyorgott önelégülten Harrison.


Ahogy meghallottam, nagyot dobbant a szívem. Végre eljött az én időm. Vagyis a mi időnk, ugyanis ez a bambán mosolygó idióta itt mellettem az új társam. Ami szerintem teljes képtelenség, mivel még azt sem tudja, hogy hogyan kell használni egy dobócsillgot, ami valljuk be nem nagy kunszt. Neki mégis problémát okozhat, azt se tudom mire képes. És ha belehal a küldetésbe? Az is az én lelkemen fog száradni. Ilyen és effajta kétségek között léptem be a teleportomba.
- Te nem jössz? - kérdeztem Harrytől, aki még mindig Victor mellett állt  és a kezét tördelte idegességében.
- De, de persze, hogy megyek. - felelte, de a hanglejtéséből lehetettt érezni, hogy fél. Igazából, ha jobban belegondolok, lehet én is így volnék ezzel. Végülis nem egy gyerekzsúrra megyünk.
- Brighton. - hallottam meg a hátam mögül a mentorom hangját.
- Igen? - kérdeztem, mivel lövésem sem volt mit mondhat még ilyenkor is nekem. A kérdésem után a borostás a mutatóujjával jelezte, hogy menjek közelebb hozzá, mert valami személyeset szeretne mondani.
- Vigyázz rá, hallod? Ne hagyd magára, kérlek, ígérd meg... - suttogta. Meglepett, hogy ennyire aggódik. Olyan furcsa volt a hangja. Mintha meg-megremegett volna időnként.
- Jólvan. -sóhajtottam - Ígérem.
- Rendben. És még valami. Kérlek, nagyon vigyázzatok az ITEAM-mal. Főleg Marcus-sal. Úgy hallottam megnőtt a körözésének  csillaga, már 8-nál tart. - suttogta.
- Vigyázunk. Marcus pedig nagyon régi ismerősöm. - szorítottam ökölbe a kezeimet a fiú arcának felidézésétől.
- Köszönöm. - ölelt meg viharos gyorsasággal Vic. Ez a reakciója nagyon váratlanul ért, még soha nem ölelt meg senkit sem. Mi a fene baja lehet?
- Ööö... Victor, izé, azt hiszem mennünk kéne. Minden egyes másodperc számít. - toltam el magamtól, és azzal a lendülettel meg is fordultam és nagy léptekkel elindultam a teleport felé. Nagyon érzelmes volt ez a néhány másodperc, ami nem igazán szerencsés egy ilyen küldetés előtt, mert te is könnyen törékennyé válhatsz.
Harry már a helyén várt és a gombokat nézte. Hát igen. Én is tisztán emlékszem az első alkalomra mikor először láttam ilyen masinát. Nem igazán értettem, hogy mire és hogyan használják, míg 16 éves koromban ki nem próbálhattam. Fenomenális érzés volt. Ha jobban belegondolok egy időzsarunak ez jelenti a nagykorúságot.
Gyakorlottan csapkodtam a gombokat a falon. Minden fontos adatot beállítottam, Harry-t pedig magam mellé tessékeltem. Nagyon nem akaródzott, de mivel ketten utaztunk, ezért muszáj volt megfognom a kezét, hacsak nem akartam, hogy elvesszen a tér-idő kontinuum-ban. Valójában nem is bántam volna, csakhogy ígéretet tettem az én érzelmileg túltengő mentoromnak, márpedig a mi ígéreteink megszeghetetlenek.
Nagy puffanást hallottam, tehát megérkeztünk. Egy ilyen utazás mindig megviseli az ember szervezetét, habár mindössze néhány másodpercig tart. Ezért gyorsan elővettem a hátizsákomból egy mentolos olvadóscukorkát, ami hűsít és nyugtat egyszerre. Már majdnem tettem volna vissza, mikor észrevettem a hófehér arcú fiút, aki négykézláb botorkált ki a teleportból. Nagyszerű. Kaptam egy nyámnyilla fiút társnak, aki még egy utazást sem tud elviselni anélkül, hogy ne lenne ettől is rosszul.
- Tessék. Vedd el. - tartottam a szeme elé a cukrot.
- Mi ez? - kérdezte alig hallható hangon.
- Olvadóscukorka: hűsít és nyugtat. A rendetlenkedő gyomrodat is helyre teszi, hidd el jót tesz. Vedd el.
Harry óvatosan kinyújtotta az egyik karját és a cukor után nyúlt. Bevette a szájába és a fehér szín az arcáról kezdett eltűnni, majd fokozatosan átváltott a megszokott, normális emberi színre.
- Köszönöm. - állt fel. - Mi van benne?
- Semmi különös. Csak valami extra gyorsan ható nyugtató. A kutató csapat találta fel.
- Kutató csapat? Mármint ilyen fehér köpenyes emberek a laborban? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-  Igen, olyanok. Még ezenkívül sok más dolgot is előállítottak.
- Például?
candice swanepoel vsx gif- Például... - vettem le a hátamról a hátizsákom - ezt a ceruza méretűre összehajtható sugár hajtású légdeszkát, éjjellátó szemüveget, lézerrúzst, elemzőt, a kar méretére pontosan illeszkedő bilincset és ezt az íjat, ami akár 4 kilométerre is pontosan céloz.
- Hű. - ámélkodott.
- Igen, úgyhogy jobban teszed, ha jókisfiú leszel és hallgatsz rám. - mosolyadtam el az elképedt arca látványára. - És most csapjunk is bele a lecsóba. Nézzünk körül a helyen.
A táskát gyorsan a hátamra kaptam és elindultam a kis patak mentén, ami mellett álltunk. Olyan füllesztően meleg volt, hogy alig csordogált víz benne. Valami más iható után kell nézni, ugyanis víz nélkül nem sokáig fogjuk húzni. Nem értem hogy lehettem ekkora marha. Elhoztam a termoszt, de megtölteni meg elfelejtettem. Követtem a folyásirányt, remélve, hogy valahol majd csak találok valami ihatót. Úgy 40 métert mehettem előre, mikor megláttam egy icipici halastavat. Ez jó lesz. Óvatosan letérdeltem, majd belemerítettem a termoszt a vízbe. A hátizsákom kis zsebéből előhalásztam az apró üvegcsébe tett jódot és néhány cseppet cseppentettem. Fertőtlenítés. Ez sosem árt, főleg  egy ilyen helyen. Vártam néhány percet és lassan kortyolni kezdtem a kellemesen hideg folyadékot. Mennyei. Már épp tettem volna vissza a helyére, mikor rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Harry. Ez hihetetlen, hol van? Azt hittem, hogy követ és nem marad le. Elővettem az elemzőt és megpróbáltam felderíteni a koordinátáit. Az elemző egy nagyon hasznos kis kütyü, amellett, hogy megtudsz találni vele embereket még szkennelni is tud. Idegesen rápillantottam a szerkezetre. A gépen két pötty pulzált. Egy piros és egy fehér. A piros mindig az időzsaru a fehér pedig a keresett személy. De akkor miért csak egy van? Mikor félek, mindig a csuklómon található karkötővel játszok, ami egy nyomkövető is egyben. Ezért látszok meg az elemzőn. Hát persze, mint a vizet ezt is elfelejtettem. Nem adtam oda neki a karkötőt. Csak egy dolgot tehetek: visszamegyek a kiindulási helyre és erősen reménykedhetek a jó szerencsémben, hogy még ott találom. Amilyen gyorsan csak tudtam úgy futottam. Mindent beleadtam, annyira, hogy pár méter után egy kellemetlen meglepetéssel találtam szembe magam...
A nagy sietségben a lábam beleakadt egy csapdába, ami gyorsan feltekerdett a bokám köré és fejjel lefelé csodáltam a világot. Pompás, a táskám is lecsúszott a vállamról és jó pár méterre esett, így esélyem se volt a szabadulásra. Hamarosan léptek zajára lettem figyelmes. Nagy, dübörgő léptekére, nem kecses járáséra, így biztos voltam benne, hogy az illető egy fiú. Végre Harry megtalált, itt van a megmentőm és a segítség. Ezért, hogy észrevegyen amennyire csak a maradék erőmből sikerült kiabálni kezdtem a nevét. Kisvártatva egy lábat pillantottam meg. Olyan... furcsa volt. Ismeretlen. Mire erre rájöttem, már hangos kacagás rázta meg az erdőt. Mély hangú és gúnyos kacagás volt. Nem kellett sok idő, hogy tudjam, kivel is állok szemben...
- Nézzenek csak oda! Jade Brighton. - nevetett az illető. - Örülök a viszontlátásnak.
Marcus Bailey. Az ősellenségem az ITEAM-tól. Eredetileg ő is időzsaru volt, sőt neki adtam oda először a szívemet, de ő összetörte azt. Nem is érdemelte meg, miatta van, hogy azóta az eset óta egyetlen férfiban sem tudok megbízni.
- Én annyira nem repesek az örömtől. - feleltem mogorván. - Milyen érzés, hogy 8 körözési csillagod van?
- Eszméletlen érzés. Végre felnéznek rám. Nem csak egy időzsarut látnak bennem, aki folyton a jelenért harcol. Hanem az igazi értékért: a múltért. - szűrte a fogai közt.
- A múlt már lezárult. A jelenben élsz, ha folyton a múltat akarod megváltoztatni, az is előfordulhat, hogy eltűnsz. - erőltettem magamra egy tudálékos vigyort, ugyanis ebben a helyzetben is meg kell tartanom a laza kislány imidzsem.
- Igen, de akkor nem lenne a világ ilyen. - tárta szét a kezét és mutatott körül vele.
- Ó, igen? Azt hittem, hogy szereted a múltat. Márpedig akkor egy dolgot elfelejtettél: a múltban vagyunk Marcus! - kiáltottam.
- Igen, de nézd meg mit tett Buddha: elindította az emberek pusztulását.
- Már megbocsáss, de ő csak egy vallást teremtett.
- Nem, nem csak egy vallást. Létrehozta az edényt. Az edény felelős a kapzsiságért, a gyilkosságért. Az emberek bármire képesek azért, hogy megszerezzék. Akár egymás nyomorba döntésére is.
- A kapzsiság és a gyilkosság az edény előtt is kétezett.
- De nem öltött ilyen méreteket.
- Tényleg? Ha ennyire biztos vagy benne, hogy milyen károkat okozott az edény, akkor biztos azt is megtudod mondani, hogy épp kinél van? - kérdeztem a legártatlanabb kutyakölyök tekintetetemmel.
- Magánál Buddhánál.
- Szuper, akkor nincs is miért aggódnod, hisz senki sem kaparintotta meg.
- Még nem, de még megtörténhet.
- Megint elfelejtettél valamit: ez a múlt. - nevettem. - Ja, és amúgy kioldoznál?
- Te megőrültél? Egy ilyen szép foglyot? Most, hogy már az enyém? - kacagott fel gúnyosan.
- Nem vagyok tiéd. Senkinek sem vagyok a tulajdona. Egyszer már birtokoltál. Hát, sajnos azt a lehetőségedet eljátszottad. - néztem mélyen a szemébe.
Lehet, hogy ez indította meg, de levágott a fáról. Már csak a kezemet kéne kiszabadítanom.
- Elvágnád a kezemen is? - kérdezetem.
- Persze, még mit nem, Brighton? Nem kérsz esetleg kaviárt? - kérdezett vissza gúnyosan.
- De igen. - feleltem határozottan. - És egy etikett tanárt is mellé, ugyanis kérdésre kérdéssel nem illik válaszolni.
- Jólvan tudálékos kisasszony ideje menni.
- Mégis hova? - értetlenkedtem.
- A táborba. A többiek biztos táncot fognak járni örömükben, mikor meglátják majd ki az új fogoly.
- Új fogoly? - figyeltem fel. - Csak nem ártatlan indiai embereket tartotok rabszolgaként? - komolyodtam el, mivel ezekből még ezt is simán kinézném.
- Nem. - nézett rám furán. - Bár, nem is lenne olyan rossz ötlet. Az új szerelmedet nemrég kaptuk el a folyónál.
Harry. Ez tényleg az ő formája. A múltban való tartozkodása első negyed órájában elkapják.
- És mit akartok tenni velünk?
- Nem sok víz van errefelé, de néhány óriáskígyónak lakhelye. Van egy tisztás, amit nagyon szeretnek, gondoltuk szép hely lenne egy kis pihenéshez. - nevetett ördögien.
Kígyók. Csak ezt ne. Marcus mindent tud rólam, így a legnagyobb félelmeimet is. Tipegő korunk óta ismerjük egymást, még beszélni se tudtunk, de már együtt játszottunk. Mikor nagyobbak lettünk egy suliba kerültünk, még osztálytársak is lettünk. Az egyik iskolai kirándulás alkalmával az állatkertbe látogattunk el. Volt egy kis ház is. Tele kígyókkal. A fiúk persze elsőként mentek be oda, és én sem voltam kivétel. Szerettem az extrém dolgokat, elég vagány gyerek voltam. Viszont nem igazán pozitív élménnyel gazagodtam. Marcusék azzal szórakoztak, hogy ki az, aki letudja venni a terrárium tetejét. Az egyiket valami oknál fogva nem jól helyezték fel, így könnyűszerrel leemelték azt. Én persze, pont azt a csúszómászót bámultam. Az állat, mintha megérezte volna a szabadulás reményét elkezdett kifelé mászni. Sose volt még olyan halálfélelmem. Szerencsére még időben visszatettük a tetőt, de azóta egy életre szóló fóbiám van. Gyűlölöm a kígyókat.
Biztos elég sápadt lehettem, mert Marcus egész úton vigyorgott. Ez alatt az idő alatt felhívta a haverjait, hogy vigyék Harryt is a tisztásra, ott fognak találkozni. Rettegtem. A szám olyan száraz lett, mint a sivatag, a nyelvem pedig, mint a pergamen. Próbáltam valami jóra gondolni, de annyira féltem, hogy ez egy lehetetlen dolognak látszott. Hát igen, ennyi volt. Most már biztos a halálom. Kisvártatva megérkeztünk a tisztásra. Harryt három izmos, kigyúrt fiú kísérte. Remegett, az arca fehér volt, a haja csomókban tapadt a nyakára. Megpróbáltam a lehető legkedvesebb mosolyomat magamra erőltetni, mintha semmi baj nem lenne. Marcus belökött a tisztás közepére, majd a többi fiú Harryt a hátamnak döntötte.
- Az egyik indiai árus kígyókat bűvöl és árul. Így Hector "vett" tőle néhányat. Hátha jönnek majd a többiek is.
Majd egy nagy fonott, zárt kosárból kiszórta őket a földre.
- Jó szórakozást, szerelmespár! - intett egyet, végül sarkon fordult és elindult az ellenkező irányba.
- Nem vagyunk szerelmesek. - szűrtem a fogaim közt, de már mindegy volt, hiszen Marcus itt hagyott és már csak ketten maradtunk Harry-vel. Pontosabban heten, mivel öt kígyó ott tekergőzött a földön és vészesen közelítettek felénk. Most meg mi a jó büdös fenét csináljunk? Nem érhet itt mindennek vége. Ráadásul ezek mérges óriáskígyók voltak, az biztos.
- Ötlet? - kérdeztem.
- Nincs. - felelte.
Az egyikük egyre gyorsabban jött felém, már csak két méter választott el tőle. Tisztára úgy tűnt, hogy rám vetette ki a hálóját. Gondolkodj, Jade, gondolkodj! Nem csak egy üresfejű, buta modell vagy. Ahogy belenéztem a kígyó aranyszínű szemeibe, azon nyomban szétáramlott a testemben az adrenalin. A füleimben hangosan dobolt a vér. A kezem reszketett, és mint mindig most is a karkötőm hidegségét próbáltam kutatni az ujjaimmal. A kezem pedig megcsúszott a bőrcsizmámon. Így egy kicsit megkarcoltam a felületet, mert már elég régen reszeltem le a körmeimet. Hát, igen, első dolgom lesz, ha ezt túl élem! Köröm! Te jó ég, majdnem el is felejtettem a fotózáson Katy látta a körmöm és rámszólt, hogy reszeljem le. Én pedig, mivel semmi kedvem nem volt hozzá, a csizmámba rejtettem a reszelőt.
- Harry. - hadartam. - Elérsz a csizmámig?
- Nem nagyon, miért?
- Próbálj meg közelebb jönni. Benne van a körömreszelőm.
- Megpróbálom elérni. - hadarta most már ő is.
A fiú jobbra balra dölöngélt és a lábaival is hevesen tolta magát, hogy közelebb jöhessen. Nemsokára már sikerült is. Éreztem, hogy lassan kiveszi a reszelőt a csizmámból és gyakorlott mozdulatokkal elkezdi reszelni a kötelet. Míg ő ezt tette, addig én tartottam szemmel a csúszómászókat. Az a példány, aki engem nézett ki magának, már csak egy méterre volt.
- Harry, siess! - suttogtam hisztérikus hangon.
- Sietek. Kész! Jade te jössz.
Éreztem, ahogy az erős szorítás enged, és a kezeim szabaddá válnak. Amilyen gyorsan csak tudtam reszeltem a kötelet. Hihetetlen az a kígyó, most hirtelen Harry irányába kezdett el kúszni. Már csak egy hajszál tartotta össze a kötelet. És megvan!
- Harry, gyere, fussunk. - mutattam egy olyan irányba, amit nem borítottak állatok.
Az erdő biztonságában végre megpihenhettünk egy 50 méteres sprint után.
- Ez meleg volt. - lihegte.
- Ennél még lehetett volna melegebb is.
Persze, csak szájhősködtem, de ezzel próbáltam meg magamban oldani a feszültséget.
- Most már csak egy dologra lenne szükségünk... - mondtam.
- A tálra. Ha az ITEAM- osok nem bukkannak rá, nem fogják megölni Buddhát, mivel azt hiszik, hogy az edény a bajok forrása. - vázolta a helyzetet Harry.
Egyébként nagyon helyesen, ami egy kicsit elbizonytalanított abban a hitemben, hogy a srác nem túl zseni.
- Igen. - görnyedtem le a földre.
- Jade! Melletted! - mutatott le a fiú elképedve mellém.
- Mi? Egy kígyó? - álltam fel riadtan.
- Nem, melletted van az edény.
Hihetetlen, ez igaz: Mindig annak jelenik meg, akinek a legnagyobb szüksége van rá. És jelen pillanatban azok most mi voltunk.
Boldogan emeltem fel a tálat. Izzadtan, csapzottan, lihegve és kipirosodva, de örömmámorban úszva öleltem magamhoz Buddha edényét...

Hello ügynökök!

Nagyon-nagyon hálás vagyok a bátorító kommentjeiteknek, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, amit  eszméletlenül köszönök! Sajnálom, hogy most ilyen nagy késéssel tudtam hozni a részt. Végül pedig köszönöm az előző fejezethez érkezett 10 pipát 4 megjegyzést és szeretettel köszöntöm az ügynökök között az 5 (!) új feliratkozót is!

Ölel Benneteket,
Hannah 

10 megjegyzés:

  1. Szia, Hannah! :)
    Jó lett! :) Tök durva ez a munka.. Bár egyszer szívesen kipróbálnám ;) És meg van az edény :D Amúgy.. Nem igazán birom ezt a Marcus gyereket... :D Olyan izé.. De jön Harry, a hős megmentő és Happy endet csinál.. :D Legalábbis én így képzeltem el :D Viszont tuti hogy nem lesz ilyen egyszerű.. És pont ettől olyan izgalmas ;) És nagyon tetszett hogy mégtöbbet tudhattunk meg a múltjából :) Várom a fejleményeket ;) Puszi.:Zsanii :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsani!

      Köszönöm a kommentet! Olyan jó olvasni, teljesen bearanyozza a napomat! :) Örülök, hogy találgattok és tovább gondoljátok a történetet, hiszen pont ez a cél. :D Remélem, hogy a továbbiakban is megtartod ezt a jó szokásodat és még sok-sok kommentet olvashatunk tőled! :) Mégegyszer köszönöm!

      Hannah

      Törlés
  2. Sziaaa! :)
    Tök jó lett! Nagyon bírom a történetedet. Egyszer szívesen kipróbálnám ezt a munkát, bár tuti ott kapnék szívinfarktust ha vissza mennék a múltba. Marcusról csak annyit, hogy kifejezetten utálom... És kééérlek szépen minél előbb hozd a kövi részt ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Watti!

      Örülök, hogy újra írtál megjegyzést, nagyon köszönöm a véleményed! :) Örülök, hogy tetszik a történet, bár igen, elég veszélyes a munka...Mégegyszer köszönöm a kommentet!

      Hannah

      Törlés
  3. Szia Hannah!

    Nagyon jó rész lett, hozd hamar a kövit! :D
    (Öööö... lenne egy hülye kérdésem.... a One and Only blogod az hova lett? Nem akarod folytatni? Úgy sajnáltam, amikor eltűnt! Lécci folytasd azt is!)
    Nagyon kreatív vagy, és nagyon tetszik, ahogy Harry bénázik, és nem ő a szupersztár :D

    puszi,
    commentelos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Commentelos!

      Köszönöm a megjegyzést! :) Lehetséges, hogy összekeversz egy másik Hannah-val, ugyanis nekem soha nem volt One and Only nevezetű blogom... Mégegyszer köszönöm, hogy írtál!

      Hannah

      Törlés
    2. Helo :D

      Azt is egy Hannah Lucas nevű lány írta :)
      Talán ketten vagytok? :) :D

      Törlés
    3. Szia!

      Lehetséges, ugyanis tényleg nem volt ilyen blogom, lehet, hogy névrokonom. :)

      Törlés
  4. Szia!
    Most találtam a blogodat és eddig nagyon tetszik! :) Kíváncsi vagyok, hogy fogod folytatni, remélem hamarosan olvashatom is a kövi részt. :)
    Egy kicsit több tájleírást szívesen olvasnék, hogy könnyebben el lehessen képzelni a helyszíneket.
    Várom a következő részt! S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves S.!

      Pont ebben a pillanatban raktam fel a következő részt. Igen, tudom, sajnos a tájleírásban nagyon nem vagyok otthon, de szerencsére a következő részben erre nem is volt szökségem, mivel az egy elég lírai rész lett. Köszönöm a kommentedet és az építő kritikát, igyekszem megfogadni a tanácsodat!

      Hannah

      Törlés